Sokan megpróbálunk ellenállni a változásnak. Háttal betámasztunk neki, fütyürészve elsétálunk mellette, mintha nem éreznénk, hogy igazából szükségünk van rá.

Hogy azért félünk tőle, mert nem ismerjük. Hogy inkább egy szar sztoriban ragadunk, amit már ezerszer végigzongoráztunk, csak ne essünk ki a komfortzónánkból, ne kelljen összekaparni minden energiánkat és azt mondani, hogy na most elég volt.

Azonban van egy kicsi belső hang, ami olyan, mint a leglevakarhatatlanabb ismerősünk, aki akkor is rajtunk csüng, ha folyton lerázzuk. És ez a hang azt mondja, hogy a dolgok nem állnak jól, tenned kell valamit annak érdekében, hogy közelebb kerülj a céljaidhoz és lehet, hogy saját magad kell seggbe rúgnod, de hidd el meg fogja érni!

Persze dönteni nem mindig kényelmes.

Nem komfortos szembenézni a gyengeségeinkkel.

Nem komfortos visszavenni se és néha egyedül tölteni a péntek estét, miután rájöttünk, hogy csak magunk elől menekülünk a folyamatos bulizásba.

Nem komfortos kilépni egy kapcsolatból, ami papíron és az Instagramon tökéletes, de legbelül érezzük, hogy nem hiába húzódunk el a másiktól alvás közben.

Ezeket a dolgokat meg kell lépned ahhoz, hogy ne csak közepesen szar legyen az életed, amire azt tudod mondani vállat vonva, hogy lehetne rosszabb is, hanem hogy élvezd a pillanatokat, amik kitárt karral közelítenek feléd.

Mert lehet, hogy nem mindig lesz komfortos kiállni magadért, de hidd el, mindig meg fogja érni.